2012.04.12. 15:21
Szúrópróbaszerűen, értesítés nélkül ellenőrzik a házakat
Elvesztheti a segélyét, aki nem tartja rendben a saját lakókörnyezetét Szekszárdon.
A témáról csütörtökön tartott sajtótájékoztatót dr. Haag Éva alpolgármester és dr. Főfai Klára, a Szociális Iroda vezetője a városházán.
A szekszárdi közgyűlés tavaly ősszel olyan jogszabályt alkotott, amely szerint az aktív korúak ellátásában részesülőknek a támogatás egyik feltételeként rendben kell tartaniuk lakókörnyezetüket.
Ennek ellenőrzését a mintegy fél éves türelmi idő lejárta után a jövő héttől kezdi meg egy bizottság, amely két képviselőből és egy közterület felügyelőből áll.
A bizottság szúrópróbaszerűen, előzetes értesítés nélkül látogatja majd az érintett portákat, ahol a belső és külső környezetet, illetve a ház előtti terület rendezettségét, tisztaságát is megnézik, általánosan elvárható szempontok alapján.
Amennyiben komolyabb hiányosságokat észlelnek, annak pótlására a jegyző felszólítást küld. Ha az öt napos határidőn belül ennek nem tesz eleget a tulajdonos, akkor – foglalkoztatást helyettesítő támogatás esetén – megszüntethető, illetve – rendszeres szociális segély esetén – felfüggeszthető a támogatás.