2010.11.10. 11:36
Különdíjat nyert a paksi kisfilm Tallinnban
Egy hétvégén két díjat nyert el Babai István és Kövi Gergő legújabb filmje a Konstans.
Az alkotópáros két és fél éve dolgozik együtt, de lassan féltucatnyi szakmai elismeréssel büszkélkedhet. Eddig három kis játékfilmet készítettek, a Négy lövést, a Menedéket, és legutóbb a Konstans címűt.
A Kátai Kinga és Váncsa Gábor főszereplésével nyáron forgatott alkotást több őszi fesztiválra nevezték, ezúttal nemcsak hazaiakra, hanem többek között Marosvásárhelyre és Tallinnba. Utóbbiról érkezett a hír levélben, hogy különdíjat nyertek.
Kövi Gergő elmondta, az ottani amatőr filmes szövetség nyolcadik alkalommal rendezte meg a tallini fesztivált, amelyre három kategóriában 165 film érkezett 25 országból.
Szintén az elmúlt hétvégén tartották Veszprémben, a VI. Pannonfíling Fesztivált, ahol Kövi Gergő szavai szerint viszonylag erős mezőnyben sikerült elhozniuk a második díjat.
Babai István azt is elárulta, az első díjasokat és őket ösztönözte a zsűri arra, hogy munkáikat a Magyar Filmszelére is nevezzék, amit valószínűleg meg is tesznek annak ellenére, hogy a legfontosabbnak a közönség ítéletét tekintik.
Kövi Gergő hozzáfűzte, arra, hogy moziban vetítsék a filmet, nem sok esélyt lát, de az internet segítségével egy világ láthatja egy-egy ember alkotását akkor is, ha százmillió dollárból készült és akkor is, ha száz forintból.