2020.06.30. 11:14
Lemondott az Index vezérigazgatója
Ződi Zsolt a korábban szintén lemondott Pusztay Andrást váltotta a poszton.
Öt munkanap után távozik az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, Ződi Zsolt, aki korábban a szintén lemondott Pusztay Andrást váltotta a poszton.
Vezérigazgató nélkül működik tovább június 30-tól az Index.hu Zrt., miután lemondott kedden a múlt szerdán kinevezett vezérigazgató, Ződi Zsolt – számolt be az Index.
A szerkesztőség ugyanakkor értesült a hírről, amikor Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kuratóriumi elnöke közleményt küldött a sajtó többi képviselőjének is.
A Bodolai László által küldött közlemény Ződi távozásával kapcsolatban:
„Vezérigazgatói tisztségemről lemondok, de továbbra is hű olvasója maradok az Indexnek, melynek független tartalmait napi szinten fogom követni. Döntésem oka egyszerű: miután megismertem a cég pénzügyi helyzetét, arra jutottam, hogy egy ekkora szervezetre vonatkozó változtatások véghez vitele túl nagy feladat számomra. Sajnálom, ha esetleg Bodolai László barátomat ezzel most nehéz helyzetbe hoztam” – mondta Ződi, aki Pusztay Andrást váltotta a pozícióban.
Bodolai Ződi Zsolt kinevezése után, a múlt héten így fogalmazott: „felkértem egy régi jogász barátomat, Ződi Zsoltot, akinek személye számomra garancia arra, hogy az Index továbbra is az ország legolvasottabb online híroldalaként független és hiteles tudjon maradni, hisz nincs másik.”
A portálnál zajló történések része volt az is, hogy Dull Szabolcs főszerkesztőt múlt hét hétfőn kitették a lap igazgatóságából, arra hivatkozva, hogy „belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé”, főszerkesztői posztja ugyanakkor megmaradt.
„Nem látjuk még, mi következik az újságért és a szerkesztőség egységéért mindig kiálló vezérigazgatónk távozásából. Egyvalamit azonban biztosan tudunk, továbbra is ragaszkodunk a tartalmi függetlenséghez és a szerkesztőség érinthetetlenségéhez” – kommentálta az Index.hu hasábjain Dull Szabolcs főszerkesztő azt, hogy lemondott Pusztay András, az Index vezérigazgatója, és a helyére Ződi Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa érkezik. A balliberális lap főszerkesztője azt írta: a következő napokban egyértelmű biztosítékokat várnak, hogy „megmaradjanak azok az értékek, amelyek miatt az Index az ország legnagyobb, legolvasottabb lapja”.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten