Családi kádár műhelyt alakítottak ki itthon

Nehéz döntés volt az is, amikor egy év vívódás után úgy döntött elfogadja az osztrák munkahelyet, hiszen ötszáznegyven kilométerre volt ez a családjától. A felvett devizahitel és annak törlesztése azonban nyomós érv volt akkor. Egy évvel ezelőtt ismét nehéz döntést hozott meg, amikor úgy döntött, elég volt a sok utazgatásból, a gyerekei úgy nőnek fel, hogy alig látja őket.

– 2007 májusában elindultam Ausztriába, Waidhofen an der Ybbs környékére, hogy munkát vállaljak Franc Sto­ckinger családi vállalkozásában, kezdte a történetét Várda Tibor. Azért mentem éppen oda, mert egy kint dolgozó régi kollégám hívott, jöjjek, várnak, szükség van a munkámra. Mivel mindig kádár voltam, ehhez értek és szeretem is csinálni, így elfogadtam az állást. Tölgyfából készítettük a hordókat a legkisebb méret a hathektós volt, a legnagyobb százhektósnál is több. Ennél a cégnél dolgoztam tíz évig. Minden dolgozóval jó kapcsolatot alakítottam ki, ez idő alatt számtalanszor jöttek hozzánk vendégségbe Bátaszékre, megmutattam nekik a környéket, a szekszárdi pincészeteket boraikkal együtt.

A kint töltött idő alatt minden hétköznap egy órával többet dolgozott azért, hogy pénteken délelőtt 11 órakor el tudjon indulni haza, így szerencsés esetben pénteken este 6 óra környékén Bátaszékre is ért. Várda Tibor elmondta, amikor kikerült Ausztriába, egyedül volt bátaszéki, a végén már hárman utaztak egy autóval.

– Amikor kimentem a kisebbik gyermekem egyéves volt, a nagyobb hét, hiányoznak azok az évek melyek kimaradtak a közös életünkből, de úgy gondolom, most van a legnagyobb szükségük az apjukra. Ezért döntöttem úgy többek között, hogy hazaköltözöm végleg. A döntésemet az is segítette, hogy tavalyelőtt volt egy nagy műtétem, ami megrendített. Ezt követően egy évet maradtam, de közben készülődtem a hazaköltözésre.

Természetesen nem volt könnyű helyzet, hiszen kádárként folytatta itthon is a munkát Várda Tibor, de mindent a nulláról kellett kezdenie.

Az utolsó kint töltött évben sok jó gépet vett és olyan külföldi kapcsolatokat tudott kialakítani, amivel folytatni tudta azt, amit Ausztriában elkezdett. Itthon családi vállalkozást alapítottak, melyben az asztalosként végzett fia, Balázs is teljes értékű tag lett. Most azon töri a fejét, hogy még egy embert fel kellene venni, annyi a megrendelés. Tölgyfából készülnek a hordóik, az alapanyagot részben külföldről, részben a mecseki, zempléni telepekről szerzi be. Zömében ezer-ezerötszáz literes, ovális alakú hordókat készítenek, de van, amikor háromezer literesre van megrendelésük.

Szóba került az is, mi az oka annak, hogy a helyi és környékbeli borászok még nem állnak sorba a tölgyfa hordókért. A kérdésre Várda Tibor azt mondta, nem reklámozták magukat, bár szívesen vennék a felkérést, de addig is a francia, olasz, német és szlovák borászok igényeit szolgálják ki.

Itthon, végre együtt a családdal

A kérdésre, hogy nem bánta-e meg a tavaly májusi döntését, Várda Tibor azt válaszolta, a családnak együtt kell léteznie, együtt kelni, együtt feküdni. Itthon stresszesebb a munka, hiszen most az ő vállán nyugszik a vállalkozás, annak minden gondjával, de minden örömével is, tette hozzá. Azóta volt többször is az osztrák cégnél, kedvesen fogadták, mondták, bármikor visszamehet. Balázs fiának is sikerült egy félévet kint dolgoznia, ami a tapasztalat szerzése miatt volt fontos. Néha eszébe jut, hogy úgy ment ki tíz éve dolgozni Waidhofen an der Ybbsbe, hogy a köszönésen kívül semmit nem beszélt németül. Az volt a szerencséje, hogy még itthon egy sváb mester volt az oktatója, aki minden szerszámnak a nevét németül mondta. Azóta természetesen nagyon jól beszéli a német nyelvet és a mai napig tartja a kapcsolatot a volt munkatársaival.