Időjárás

3 órája

Hetvenhét hőségnappal idén Tolna a csúcstartó

Szerda este óta vendégünk, a Cassandra névre keresztelt mediterrán ciklon. Hozta is formáját, bár szelídebb mint a Boris, de már két napja esik, esik, esik. Az őszi mezőgazdasági munkák állnak, de a gazdák mégis elégedettek, hiszen kell még az eső. Idén hetvenhét hőségnappal Tolnában volt a legmelegebb az országban.

Mauthner Ilona

Lassanként alábbhagy a Cassandra névre keresztelt mediterrán ciklon ereje, de pénteken még többfelé okoz esős időt, írta az Időkép. Éjjel kiterjedt csapadékmező mozgott dél-délnyugat felől észak-északkelet felé. A legtöbb eső ezúttal délnyugaton, köztük Tolna vármegyében hullott. Nagyon kellett már a sok csapadék, hiszen Tolnában hetvenhét hőségnappal megdöntöttük az országos rekordot.

 

Hetvenhét hőségnappal Tolna az országos csúcstartó, de nagyon kellett már a bőséges, áztató csapadék a földeknek
Hetvenhét hőségnappal Tolna az országos csúcstartó, de nagyon kellett már a bőséges, áztató csapadék a földeknek. Forrás:  Shutterstock/illusztráció

Hetvenhét hőségnappal Tolna az országos csúcstartó

Szombaton a Dunától keletre már hosszabb időszakokra felszakadozhat a felhőzet és előbújhat a nap, a Dunántúlon még alapvetően zárt marad a felhőtakaró. Kisebb eső, zápor már csak néhol alakulhat ki. A Dunántúlon élénk, erős lesz az északnyugati szél. A maximumokat 12–19 fok között mérhetjük, keleten lesz melegebb – írta az időkép.hu.

Dr. Gabi Géza szekszárdi agrármérnök elmondta, csütörtökön és pénteken eddig összesen közel 40 milliméternyi eső hullott, szép csendesen. Idén, év eleje óta 310 milliméternyi csapadék hullott, az éves átlag 640 milliméter, tehát még a fele sem esett le annak, ami egy átlagos évben szokott. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen forró nyár után még a 640 milliméter is kevés.

– Az elmúlt négy hónapban 77 hőségnapot regisztráltunk Tolna vármegyében, vagyis ennyi napon keresztül volt 30 fok felett a hőmérséklet. Ezzel országos csúcsot döntöttünk.

Az őszi munkákat az eső nem hátráltatja, a betakarításokat befejezték a gazdák, már csak kevés kukorica áll a lábán. Sok még a tarló a földeken, mert annyira kemény volt a talaj, hogy betakarítás után nem álltak neki megművelni a földet. Nincs elkésve sem a repce, sem a búza őszi vetése, így nincs miért izgulniuk a gazdáknak.

Hétfőtől melegszik az idő, szerdán jön egy újabb hidegfront

Ugyanakkor a borongós időjárás nincs jó hatással a hangulatunkra. A kettősfronti hatás miatt vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, fejfájás, migrén, dekoncentráltság, figyelmetlenség egyaránt jelentkezhet, figyelmeztet az orvosmeteorológia.
Vasárnap még gyakran zavarhatják felhők a napsütést, Tolnában még többfelé élénk lesz az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 13–18 fok között alakul. Hétfőtől már szárazabb lesz az idő, melegszik a hősmérséklet, de szerdától újabb hidegfront rondít bele a napsütésbe.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában