Diplomácia

2 órája

Magyarországnak nemzeti érdeke a nyugat-balkáni béke és stabilitás (videó)

Magyarországnak nemzeti érdeke a nyugat-balkáni béke, nyugalom és stabilitás, a kormány ezért nagy erőkkel dolgozik a térségbeli országok európai uniós csatlakozásának a felgyorsításán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában. A tárcavezető Milorad Dodik boszniai szerb elnök kampányzáró eseményén elmondott beszédében azt emelte ki mindenekelőtt, hogy Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, többek között azért is, mert sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Milorad Dodik, a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elnöke (b) kezet fog a megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatón 2024. szeptember 12-énZoltán

Forrás: MTI

Fotó: Kocsis Zoltán

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az emberiség ma a veszélyek korában él, amikor is a regionális stabilitás és a nyugalom jelentősége folyamatosan növekszik.

Nekünk, magyaroknak az a nemzeti érdekünk, hogy a Nyugat-Balkánon béke, nyugalom és stabilitás legyen. Van nekünk elég bajunk a keleti határainkon zajló konfliktussal. Nincsen szükségünk hasonló típusú kihívásokra délről

– szögezte le.

Kifejtette ennek kapcsán, hogy 

Magyarország felelős szomszédságpolitikája keretében az Európai Unió jelenlegi soros elnökeként is a bővítés felgyorsításán dolgozik.

Mi azt gondoljuk, hogy az Európai Uniónak szüksége van a Nyugat-Balkánra, mert szükségünk van arra a frissességre, dinamikára és új lendületre, amely ebből a térségből jöhet

– hangsúlyozta.

Elkeserítőnek nevezte, hogy a térség tagjelölt államai átlagosan már több mint tizennégy éve várnak a csatlakozásra.

Ezt mi egyfajta tiszteletlen viselkedésnek tartjuk Brüsszel részéről, és arra szólítjuk fel az európai uniós tagországokat, hogy hagyjanak fel a képmutatással, mondják ugyanazt nyilvánosan is, mint a zárt ajtók mögött, és fejezzék be azt a politikát, amely gyakorlatilag a bővítéspolitika teljes elhiteltelenedéséhez vezet

– mondta.

Szijjártó Péter ezt követően lényegesnek nevezte, hogy az EU-tagállamok és a brüsszeli intézmények is tiszteletben tartsák a nyugat-balkáni emberek döntéseit, s azt, hogy minden nemzetnek megvan a joga ahhoz, hogy saját maga döntsön a jövőjéről, maga válassza meg a vezetőit.

Ezért mi továbbra is a kölcsönös tisztelet talaján állva folytatjuk az együttműködést a Nyugat-Balkán országaival, köztük Bosznia-Hercegovinával és az ország két entitásával. Továbbra is ellenezzük, hogy egyes nyugat-európai barátaink kioktatják, fenyegetik a nyugat-balkáni vezetőket, sőt néha még szankciókat is kilátásba helyeznek

– fogalmazott.

A miniszter végezetül a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti együttműködés sikereit is méltatta.

Rámutatott, hogy a közös mezőgazdasági pályázat eredményeként több mint 40 millió eurónyi értékű beruházást hajtottak végre az itteni gazdák, ezek keretében 4700 mezőgazdasági eszközt vásároltak 54 magyarországi vállalattól.

Tipikus win-win helyzet ez. Mind a boszniai Szerb Köztársaság, mind a magyar gazdaság nyertese ezen közös programnak, amelynek folytatásában ma elnök úrral meg is állapodtunk

– tudatta.

Mint ahogy korábban megállapodtunk arról, hogy három olyan fontos fejlesztési projektbe beszállnak magyar vállalatok, amelyeket korábban különböző német bankok és intézmények finanszíroztak volna. Miután azonban a németek felhagytak gyakorlatilag ezekkel a projektekkel, így magyar vállalatok egy naperőműparkot, egy szélerőműparkot és egy szennyvíztisztító telepet is fel fognak építeni a boszniai Szerb Köztársaságban

– tette hozzá.

Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja

Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és ezért továbbra is készen áll az együttműködésre minden olyan ügyben, amely segíti a boszniai Szerb Köztársaság fejlődését, stabilitását és nyugalmát – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Milorad Dodik boszniai szerb elnök kampányzáró eseményén elmondott beszédében azt emelte ki mindenekelőtt, hogy Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, többek között azért is, mert sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.

Akik ezt a nyomást kifejtik ránk, nem tisztelnek minket, rosszat akarnak nekünk, bele akarnak avatkozni belső ügyeinkbe, és megkérdőjelezik nemzeteink alkalmasságát arra, hogy saját magunk dönthessünk a saját jövőnkről

– hangsúlyozta.

Ismerjük az eszközeiket: fenyegetnek, szankciókat vezetnek be, pénzügyi támogatást adnak ellenfeleinknek

– tette hozzá.

Fontos, hogy ennek a nyomásnak, a fenyegetéseknek ellenálljunk. Fontos, hogy kiálljunk a saját érdekeink mellett, mert ha ezt nem tesszük, más biztosan nem fogja megtenni helyettünk

– folytatta.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ma, a veszélyek korában különösen nagy szükség van az olyan erős, patrióta vezetőkre, mint Milorad Dodik, aki mindig bátran kiáll a boszniai szerbek érdekeiért.

Milorad Dodiknak köszönhető az is, hogy létrejött a barátság és a stratégiai együttműködés Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között

– húzta alá.

Majd kifejtette, hogy ennek keretében indították el az itteni mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot, akik ezáltal 40 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre.

Dodik elnök úr kérésére ezt a programot folytatjuk, és a jövőben is együttműködünk minden olyan ügyben, ami segítséget ad a boszniai Szerb Köztársaság fejlődéséhez, stabilitásához, nyugalmához

– mondta.

Mi, magyarok a jövőben is ki fogunk állni önök mellett, kiállunk amellett, hogy jár önöknek a tisztelet, kiállunk amellett, hogy ne fenyegessék önöket, és ne kérdőjelezhessék meg az önök jogát arra, hogy döntést hozzanak a saját jövőjükről

– szögezte le a miniszter.

Kedves elnök úr, sok sikert kívánok önöknek, legyenek továbbra is erősek, álljanak ki magukért, hogy a boszniai Szerb Köztársaság továbbra is stabil, fejlődő pályán maradhasson!

– zárta mondandóját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában