Hajdan

2024.07.07. 19:40

Száz diák balatonszepezdi táborozása maradt el

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Illusztráció: Shutterstock

50 ÉVE Százéves tsz-tag köszöntése. Kedves eseményre került sor Őcsényben, Minorics Józsefné tsz-járadékos házánál. Minorics Józsefnét abból az alkalomból köszöntötték a megjelentek, hogy most ünnepelte századik születésnapját. Holczer Rózsa úttörő verssel köszöntötte a falu legöregebb asszonyát. A megjelentek tortát ajándékoztak az ünnepeltnek és ötszáz forintot a termelőszövetkezet juttatásaként. Minorics Józsefné meghatottan, sírva mondott köszönetét az ajándékért, de mindenekelőtt a megemlékezésért, s viszonzásképpen még egy ősi sárközi népdalt is elénekelt a megjelenteknek. (Tolna Megyei Népújság 1974. július 3.)

50 ÉVE Jutalom a tejporítóért. Szűk körű ünnepség volt Szekszárdon, a Tolna megyei Tejipari Vállalat központjában. Szigeti János, a vállalat igazgatója köszöntötte a Dombóvári Tejüzem dolgozóit, s a tejporító berendezés üzembe helyezése során végzett jó munkájáért 14 dolgozót pénzjutalomban részesített. Ezt követően ismertette a vállalat fejlesztési terveit. Elmondta, hogy a napokban három gépkocsival bővül a Tejipari Szállítási és Készletező Vállalat megyénkben dolgozó részlegének gépkocsiparkja. A járművek közül kettő hűtőberendezéssel lesz ellátva, ami a nyári melegben biztonságosabbá teszi a tej és tejtermékek szállítását. (Tolna Megyei Népújság 1974. július 3.)

50 ÉVE Elmaradt táborozás. A szekszárdi járásból körülbelül száz úttörő indult útnak a balatonszepezdi táborba. A táborról sok jót lehet írni, például azt is, hogy idei nyitása előtt a KISZ-esek egy népes csoportja szép és értékes munkát végzett itt, épített, rendezkedett. Az úttörők megérkeztek, és még aznap vissza is tértek otthonukba. A táborozás megkezdését az illetékes KÖJÁL az egyik szikkasztó meghibásodása miatt nem engedélyezte. (Tolna Megyei Népújság 1974. július 3.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában