Hagyományőrzés

2024.08.21. 20:00

A Kurultáj ismét sikert hozott a tolnaiak számára

A Tolnai-Turán Hagyományőrző Egyesület képviselői idén is teljes mértékben kivették részüket a Kurultájból, amely augusztus 8-11. között zajlott Bugacon. Vezetőjük, Nagy László adott ízelítőt portálunknak a rendezvény legizgalmasabb pillanatairól, a közös sikerekről és a csapatot érintő kihívásokról, miközben a jövőbeni terveikbe is betekintést nyújtott.

Farkas Eszter

A Tolnai-Turán Hagyományőrző Egyesület tagjai, már a nulladik napon megérkeztek, és egészen a rendezvény végéig aktívan részt vettek a Kurultáj programjain. Az esemény egyik legnagyobb látványossága egy a honfoglalás korát megidéző megidéző nomád esküvő volt, amely előzetesen több helyszíni próbát is igényelt, hogy a végső előadás tökéletes legyen. Az évenként megrendezésre kerülő Seregszemle és a Nomád vonulás szintén a fő látványelemek közé tartoztak, melyeken a tolnai hagyományőrzők is részt vettek. A Zengő Nyíl Történelmi Íjász Iskola és Kísérleti Régészeti Műhely tagjaival közös lovas és gyalogos bemutatójuk közel tízezer ember előtt zajlott a rendezvény központi helyének számító küzdőtéren.

Tolnai-Turán Hagyományőrző Egyesület idén is képviselte vármegyénket a Kurultajon
A Tolnai-Turán Hagyományőrző Egyesület idén is képviselte vármegyénket a Kurultajon
Fotó: Beküldött

Aranyérmet is hoztak a Kurultájról

Külön büszkeségre ad okot, hogy a sportegyesület legjobb vívójaként számon tartott, Füleki Norbert idén aranyérmesként állhatott a dobogóra, a Turán Vértes Szablyavívó versenyen. A sikeres szereplés még inkább kiemelte a tolnaiak elhivatottságát és felkészültségét. Az egyébként minden évben hatalmas érdeklődésre számot tartó rendezvény, a Kurultáj rekord látogatószámot hozott a szervezők számára, hisz a rendezvény eddigi összlátogatottsága egyes becslések szerint elérte vagy akár meg is haladta a kétszázezer főt.

Idén is Füleki Norbert lett a legjobb
Idén is Füleki Norbert lett a legjobb
Fotó: Beküldött

A hagyományőrzők sokszor húsz kilónyi fém páncélban meneteltek, ami hatalmas kihívást jelentett a kánikulában. Mégis, a tolnai csapat kiválóan helytállt, és a bemutatókon és programokon való részvétel mellett, egy teljes katonai tábort is felállítottak, amelyben jurták, árnyékolók, korabeli katonai sátor és hétköznapi tárgyak, fegyverek és páncélok is kiállításra kerültek, egy teljes életképet mutattak be, amely visszarepítette a látogatókat a sztyeppei világba.

Tovább bővül a szervezet

A helyi szervezet tudatosan bővül, új tagokkal gazdagodott Szegedről és Kaposvárról, és idén két nagyobb jurtát is vittek magukkal. Az egyesület a Závodi Hagyományőrző és Kulturális Sportegyesület néhány tagjával is együttműködött, akik szintén részt vettek a régió képviseletében. A tolnai hagyományőrzők célja, hogy jövőre még nagyobb számban vegyenek részt az Ősök Napján, illetve további látványos elemekkel és bemutatókkal bővítsék a repertoárt. 

A jövőbeni tervek között szerepel egy szablyavívó iskola indítása is több településen, amely szeptemberben kezdheti meg működését. Ez a projekt még alakulóban van, de a cél egyértelmű: a hagyományok életben tartása és továbbadása a következő generációknak. 

– A visszajelzések alapján az idei Kurultáj fogadtatása abszolút pozitív volt – tudtuk meg Nagy Lászlótól, a helyi egyesület elnökétől. A rendezvény hangulatát szavakkal alig lehet leírni, hiszen az igazi sztyeppei világot idézte meg, amely mélyen gyökerezik a magyar hagyományokban. A csapat büszkén tért haza, és már most készül a következő évre, hogy még nagyobb erővel és lelkesedéssel képviseljék a régiót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában