Teol.hu videó

2024.08.26. 11:30

Bai Erzsébet a daganatos betegek őrangyala (videó)

Negyed évszázada vezeti a Szelíd Ráktérítő Klubot, ezzel pedig súlyos, rákos betegségekkel – főként emlődaganattal – küzdőknek ad reményt, hitet és segítséget. Bai Erzsébet munkásságát most „Közjóért kitüntető díjjal“ ismerte el a szekszárdi önkormányzat augusztus huszadika alkalmából. A díjazott hitvallását a következő szavakkal foglalta össze: „Az életet szebbé tenni önmagunk iránti kötelezettségünk. Még az is boldog, akinek ez részben sikerül. Hinni kell a betegség meggyógyulásában és az élet szép lesz.“

Bencze Péter

Ma már főként a családjára és a Szelíd Ráktérítő Klubra fordítja az idejét, ez viszont nem mindig volt így: hosszú éveken keresztül dolgozott a Balassa János Kórház munkatársaként. Bai Erzsébet hivatását 1977-ben szülésznőként kezdte, majd a felsőfokú szülésznő szakképesítés megszerzését követően onkológiai szakápolóként dolgozott egészen 2023-as nyugdíjazásáig. Az onkológiai osztályon naponta találkozott daganatos betegekkel és sajnos édesanyját is ilyen kór támadta meg. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy elvállalja a klub vezetését, amit azóta is hittel, elhivatottan végez. Most, Bai Erzsébet a város vezetőinek és Berlinger Attila polgármesternek is megköszönte az elismerést.

Bai Erzsébet (balra) és Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere a „Közjóért kitüntető díj“ átadását követően.
Bai Erzsébet (balra) és Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere a „Közjóért kitüntető díj“ átadását követően.
Fotó: Kiss Albert

Bai Erzsébet a legnagyobb bajban levőket segíti

A Szekszárdi Ráktérítő Klub – egy országos hálózat részeként – 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy a különböző daganatos betegségekkel küzdő helyieknek és a város környékén élőknek nyújtson segítséget. Tevékenységük rendkívül szerteágazó: havonta egyszer találkozót tartanak, ahol gyakran szólalnak fel a betegségeket jól ismerő szakértők is. A közösség mindannyiuknak sokat jelent, hiszen olyan emberekkel tölthetik el azt a néhány órát, akik pontosan megértik gondjaikat, problémáikat.

A klubnak jelenleg 46 tagja tagja van, sok közös programot szerveznek, például évenként több alkalommal kirándulás. Emellett kiváló kapcsolatot ápolnak az országban működő többi, daganatos betegeket támogató civil egyesülettel. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy minél többek figyelmét hívják fel a rendszeresek szűrések fontosságára, valamint azt vallják: a rák legyőzhető. Ehhez  hitre és türelemre van szükség, akinek pedig sikerül megbirkóznia a veszedelmes kórral, az fontos üzenetet visz az egészségesek társadalmába.

A szekszárdihoz hasonló klubok küldetése az is, hogy családjukon, barátaikon kívül a tagtársak is megőrizzék azoknak az emlékét, akik alulmaradtak ebben a harcban. 

A „Közjóért kitüntető díj“

A „Közjóért kitüntető díj“ annak a természetes személynek vagy azoknak a közösségeknek adományozható, akik vagy amelyek Szekszárd városért kiemelkedő jelentőségű tevékenységet folytatnak, vagy folytattak a múltban, és ezzel hozzájárultak a város országos vagy nemzetközi hírnevének növeléséhez – olvasható a szekszard.hu-n.

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában