Évtizedeken át szolgálta Faddot

2024.08.21. 22:05

Elhunyt Fülöp János, Fadd korábbi polgármestere

Hosszan tartó betegség után elhunyt Fadd korábbi polgármestere. Fülöp János 16 évig vezette a Tolna vármegyei nagyközséget.

Bencze Péter

Elsőként 2006-ban választották meg a falu polgármesterének. Politikai munkássága alatt két cikluson keresztül a Fidesz-KDNP, kétszer pedig a Fidesz és a Faddi Polgári Egyesület jelöltjeként nyert.

Fülöp János 2006 óta vezette Faddot.
Fülöp János 2006 óta vezette Faddot.
Forrás: Facebook

Fülöp János 2022 májusának végén – egészségügyi okok miatt – mondott le a nagyközség vezetéséről. 

Hajógépészként is dolgozott öt évig

Fülöp János 1955-ben született Faddon. Először géplakatos végzettséget szerzett Szekszárdon (1972), majd a bajai Tóth Kálmán Vízügyi Szakközépiskolában érettségizett (1983). Dolgozott a tolnai selyemgyárban, a szekszárdi Mezőgépnél, aztán a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalatnál hajógépészkedett öt éven keresztül. Részt vett a paksi atomerőmű építésében – 1979-1983-ig – mint a 22-es számú Állami Építőipari Vállalat dolgozója. Ezt követően a Paksi Atomerőmű Vállalatnál tevékenykedett húsz éven át, mint sugármentesítő. Két évig a faddi Venyige Szövetkezet elnöke volt, mielőtt, 2006-ban polgármesterré választották. Többszöri újraválasztás után, 2022. május 31-ig töltötte be ezt a pozíciót.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában