Szent István nap

2024.08.22. 10:16

Széles András: nemzeti értékeink biztosítják a fennmaradást a változó világban

Tamásiban augusztus 20-án méltó ünnepséggel emlékeztek meg Szent István király államalapító munkásságáról. Széles András, a város alpolgármestere beszédében kiemelte a nemzeti értékek megőrzésének fontosságát és a csendes többség erejét, amely biztosítja Magyarország fennmaradását a változó világban.

Balogh Éva

Tamásiban augusztus 20-án méltó ünnepséggel emlékeztek meg Szent István király államalapító munkásságáról (Beküldött fotó)

Tamási alpolgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Szent István bátorsága és bölcsessége alapozta meg azt az országot, amelyben ma élünk. Széles András kiemelte, hogy a nemzet fogalma többet jelent, mint egy egyszerű közösség: közös kultúra, múlt és jövőkép köt minket össze. „Ma ünnepeljük hazánk születésnapját” – utalva arra, hogy Magyarország tortájának gyertyáját soha nem szabad elfújni. „Sokan próbálták, több, mint ezer éven át, de nem sikerült” – emlékeztetett a múlt próbáira, amelyek során nemzetünk mindig megtalálta a módját a fennmaradásnak, köszönhetően erejének, hitének és a kemény munkának. Hozzátette, Magyarország értékeit és függetlenségét őrizni kell.

Széles András beszédében kitért a mai kihívásokra, mint a szomszédban dúló háború és a Nyugat kereszténységének hanyatlása. Szerinte a csendes többség ereje szükséges ahhoz, hogy megőrizzük nemzeti értékeinket. Az ünnepség során az új kenyér megáldására is sor került, amely a megújulást és reményt jelképezi.

„Hiszem, hogy generációról generációra lesz erőnk őrizni a lángot, melyet Szent István örökül hagyott ránk” – zárta gondolatait az alpolgármester, majd békés és boldog ünnepet kívánt mindenkinek. Az esemény Szulák Andrea műsorával zárult, amely méltó lezárása volt a napnak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában