A jó vers messze több, mint egy slágerszöveg 

Az irodalmi alkotások szórakoztatják, lelkesítik, elringatják az olvasót. A játszva tanulást kínálják számára – észrevétlenül. Amit mindenki kedvel, óvodáskora óta. 

Persze a tanulmányoknak is megvan a fontosságuk, helyük, szerepük, csak az a zavaró, amikor szerzőiket egyesek istenítik, idézgetnek tőlük, méghozzá olyan tálalással, melyszerint földi halandó ehhez hasonló bölcsességet még nem vetett papírra. (Ez a nem olvasó ember áhítata.) Mostanában a közgazdászok a menők. Sch. úrtól például ezt citálják több helyen: „Az egész történelem folyamán … az emberek éltek és sokasodtak, és valamilyen kultúrát teremtettek. … Civilizációk alakultak ki, virágoztak, majd a legtöbb esetben hanyatlani kezdtek és elpusztultak. … nyilván valamilyen erőforrás hiányában.”  Semmi újat nem mond. Ugyanakkor, a tollforgatónak se utolsó Chaplin, pusztulással és túléléssel kapcsolatos gondolata így szól: „Amíg az ember halandó, a szabadság nem pusztulhat el.” 

Ugyanez a helyzet a slágerszövegeknél is. Akik sosem olvastak verseket Petőfinél később született költőktől, megvannak győződve arról, hogy kedvenc számaik szerzői a legnagyobb rímmesterek. Vannak persze egészen jó dalszövegek – Pressertől, Demjéntől, Dusántól, Adamis Annától és Rúzsa Magditól –, ám egy tehetséges poéta alkotásaival nem említhetők egy lapon. József Attila Ringatója például messze több, mint egy dalszöveg.