Vármegye III - Kelet

2 órája

Böde Dániel csapatával ismét kibabrált a Sióagárd (galériával)

Félbeszakadt a Kajdacs–Gyapa találkozó a Tolna Vármegyei III. osztály Kelet csoportjának hétvégi fordulójában. Az Őcsény negyven nyeretlenül lejátszott bajnoki után győzött, Böde Dániel együttese viszont ismét pontot veszített a Sióagárd ellen.

Teol.hu

A címvédő Madocsán megint a sióagárdiak tudtak kibabrálni, ezzel már nem hibátlan Böde Dániel együttesének mérlege. A Gyönk a dunaszentgyörgyieknek fél-, a Szedres a decsieknek egy tucat gólt lőtt. Az Őcsénynek megszakadt negyven mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozata (a gyönkien elleni három pontot játékon kívül kapta meg a csapat), Lizák Zsolték legutóbb 2022 novemberében a Pusztahencsét győzték le 6–5-re.

Böde Dániel Madocsa Sióagárd
A madocsai Szlucska Zsolt Simon György (balra) és Sági György szorításában
Fotó: Molnár Gyula

Cserejátékos nélkül tudott csak elutazni Kajdacsra a Gyapa Derbi SE, amely az első félidőben 4–1-es hátránnyal ment szünetre. Az öltözőből már nem jött ki a vendégcsapat, amely sérülések miatt nem tudta vállalni a második játékrészt, így Maczik Milán játékvezető beszüntette a találkozót.

Tolna Vármegyei III. osztály, Kelet, 5. forduló
Kajdacsi SE–Gyapa Derbi SE – félbeszakadt. Kajdacs, v.: Maczik (Csobot L.). Gólszerző: Zsinkó (4.), Brautigam (16.), Szendi A. (17.), Palló (28.), illetve Siklósi (14., 11-esből)
Madocsa SE–Sióagárdi SE 2–2 (1–1). Madocsa, v.: Petrovics (Száraz Z., Osztermajer). Gólszerző: Böde I. (41.), Szlucska (84.), illetve Dóczi Á. (36., 58.)
Szedresi SE–Decs LSE 12–1 (8–1). Szedres, v.: Tóth I. (Szalontai, Lakatos R.). Gólszerző: Bősze (4., 14., 37., 40., 79.), Szabó T. (15., 27.), Vámosi A. (17.), Fodor L. (22.), Rikkers (62.), Miklósa (73.), Fábián D. (86.), illetve Kovács S. (18.)
Németkéri SE–Györköny SE 2–2 (0–1). Németkér, v.: Debreceni K. (Weitner). Gólszerző: Majoros (55.), Borza J. (83.), illetve Horváth J. (14.), Pintér D. (63.)
Gyönki SE–Dunaszentgyörgyi SE 6–0 (2–0). Gyönk, v.: Szabó P. (Tóth T., Kiss J.). Gólszerző: Simon T. (35., 43., 48., 60.), Simon J. (80.), Jákob J. (73., 11-esből)
Nagydorog KSE–Őcsény SK 1–2 (1–1). Nagydorog, v.: Petrovics (Száraz Z., Weitner). Gólszerző: Gyebnár (36.), illetve Alberczki (19.), Schiszler (91.)

1.SZEDRES541036–113
2.MADOCSA541020–413
3.NÉMETKÉR532020–711
4.SIÓAGÁRD431012–310
5.GYÖNK320115–56
6.NAGYDOROG420216–106
7.ŐCSÉNY52038–156
8.TOLNA41124–114
9.KAJDACSI31026–143
10.DUNASZENTGYÖRGY41031–143
11.GYÖRKÖNY40133–111
12.DECS 50146–331
13.GYAPA30033–220

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában