2024.09.15. 14:28
Nyilvános kóruspróba volt a Piactéri Zugban
Idén ünnepli 25 éves fennállását a Kismődi Ferenc Énekegyüttes, amely nyilvános kóruspróbát tartott Bátaszéken pénteken este a piactéri Zugban.
A szervezők célja az volt, hogy tagokat toborozzanak, hiszen ahogyan a többi egyesület, úgy ők is utánpótlás hiányával küzdenek – számolt be az eseményről a BátaszékMost hírportál.
A Kismődi Ferenc Énekegyüttes 25 éve töretlenül tartja minden héten énekpróbáit a maguk és a közönség örömére. Repertoáruk nagyon színes, a népdalfeldolgozásokon át egyházi énekeket, vagy éppen könnyedebb hangvételű zeneszámokat is előadnak.
A karnagy, Jagicza József vezényletével a jókedvű társaságba várják az új tagokat. Akik kedvet kapva szívesen énekelnének közösségbn, keressék őket. Olyan fiatalokat és idősebbeket várnak, akik kitartóak, természetesen jóhangúak, és vállalják a gyakorlást, valamint a fellépéseket is. A nyilvános énekpróbát, az érdeklődőkön kívül, az énekegyüttes névadójának családtagjai is megtisztelték jelenlétükkel.